Fák közt rejtőzik, kötélen kell leereszkedni hozzá – ilyen a Tündér-barlang

2025. május 14.

Sejtelmesen megbújik a fák rejtekében, akár csendes kis szerzeteslak is lehetett egykor a Tündér-barlang, ahová kötélbe kapaszkodva mászhatunk le. Nincsen bőrkanapé és minibár, még sziklafalba vésett keresztet sem látunk, ellenben pazar a kilátás és háborítatlan csend vesz minket körbe.

Bár nem ellenségem, nem kimondottan szívlelem, ha méteres csalánnal szegélyezett erdei útvonalon kell elhaladnom. A „növényi akadályok miatt” majdnem visszavonulót fújtam, de aztán rájöttem: a nehezítő körülmények adják meg igazán egy kirándulás értékét.

Szerencsére volt másik opció, így az Országos Kéktúra útvonaláról leágazó ösvényen közelítettem a barlanghoz. Fokozatosan emelkedett a terep, mégsem lihegtem, pont kellemes volt a szint. Azért ha jobbra pillantottam, érződött, hogy egyre magasabban járok. Ha sűrűn látogatott túraútvonalról lenne szó, vajon nőhetne-e ilyen háborítatlanul bíboros kosbor a kitaposott út mentén?

Hogy aztán ne legyen teljesen sima a barlangtúra, arról egy kidőlt fenyőfa törzse gondoskodott. A feladat egyszerűnek tűnt, csak át kellett mászni rajta, viszont arra nem számítottam, hogy az egyik ága letörik alattam és aztán lehorzsolom a lábam. Mindegy. Járulékos veszteség.

A meredek domboldalt szépen formálja, alakítja az időjárás, gyönyörűen erodálódik a hegy, de tényleg. Pár év múlva a fák gyökerei a levegőben lehetnek, aztán elég egy komolyabb szél és újabb akadályok képződhetnek az ösvényen.

Szerelem van a levegőben. A bogarak is párban járják az erdőt és fedezik fel az érintetlen vadont. A telefonom most cserben hagyott, nem tudta beazonosítani, hogy milyen virágra szállt le az ifjú pár. Hiába, az okos kütyük sem tudhatnak mindent.

Végre ismerős látkép, felbukkant a távolban a Pilis-tető alatti sziklaszirt. Jobbra pedig egyre szebb a panoráma, erdők és dűlők váltogatják egymást. Ott éreztem először, hogy milyen ereje van a Napnak.

Tényleg szerzetesek jártak fel évszázadokkal ezelőtt ehhez a barlanghoz? Ha minden nap megtették ezt a távot, bizony elég jó erőben lehettek.

Utam a végéhez ért, a legnagyobb izgalmat az utolsó pár méter tartogatta. Kopottas kék kötélbe kapaszkodva ereszkedtem le a sziklákhoz, majd ott álltam a két kis üreg előtt. Biztos lábakra van szükség.

Az egyik csak egy kis kőfülke, a másikban viszont kényelmesen el lehet férni. Azért jártak már ott előttem mások, és itt most nem a szerzetesekre gondolok, bizonyára nem ők hagyhattak ott műanyag zsákot és néhány flakont. Kár, hogy egyeseket csak annyira érinti meg ez a hely, hogy ott felejtik a szemetüket. De ennyi baj legyen, inkább örüljünk a miliőnek és ha lehet, időzzünk el egy jó fél órát a Tündér-barlangnál.

Megközelítés

Walczer Patrik, e sorok szerzője, újságírói hivatása mellett szenvedélyes természetjáró, aki a kirándulásaira sosem felejti magával vinni a fényképezőgépét. Kedvelt célpontja a Magas-Tátra és természetesen a Dunakanyar. A jól ismert túracélpontok látogatása mellett egyre gyakrabban keres fel rég elfeledett ösvényeket vagy járatlan erdőket. Ha szeretnétek a többi képét is megnézni, keressétek fel és kövessétek be az instagram oldalát