Világbajnoki címmel is felér és joggal lehetünk büszkék, ha télen megembereljük magunkat, felkelünk a kanapéról és a telefont túrabakancsra cserélve barangolunk egyet a természetben. Az élmény most sem maradhatott el, tehénbőgés és láncfűrész hangja kísért a piliscsévi Eszperantó-forrásig vezető utamon.
Mérte már valaki stopperrel, hogy mennyi idő alatt ér oda a kiszemelt célponthoz? Amennyiben igen, kvázi a kirándulás felér egy lazább teljesítménytúrával, cserébe verejték fog csurogni a homlokunkon és hátunkon, na meg kevésbé vehetjük szemügyre az erdőt. A szintidős természetjárás nem az én világom, de pusztán kíváncsiságból néztem, hogy a pincefalu szélétől hány perc múlva érkezem meg a forráshoz. START!
Eszperantó vagy eszperente? Általános iskolásként sokáig úgy véltem, a két kifejezés egy és ugyanaz. Nem találtam legyőzőre a magyar nyelvi játékban és a lendületem egészen addig tartott ki, míg a tanárom fel nem világosított: az eszperantó a világmindenség közös nyelve, vagyis eredetileg annak szánták…
A téli erdő egy igen egyhangú képként él bennünk: minden csupasz és minden fehér, olyan rideg a táj. Csak a szélben hajlongó fák „nyikorgásra” emlékeztető hangja, a talpunk alatt ropogó hó és egy-egy madár csicsergése hoz egy kis színt a rengetegbe. No meg az aljnövényzet ellenálló képviselői, kik semmilyen körülmények között nem eresztik leveleiket.
Japán invázió a Pilis lábánál! Persze nem kell tartanunk kamikaze harcosoktól, nem veti ránk senki magát a fák mögül. Ám az utunkat szegélyező piros jelzés kétségtelenül hajaz az ázsiai szigetország legfontosabb jelképére.
Az ember életkedvét pillanatok alatt el tudja venni, ha az erdőben éri utol egy vihar. A Magas-Tátrában kilométereket baktattam csendes esőben, sehol egy mélyedés vagy építmény nem volt, ahová beállhattam volna száradni. Nem úgy, mint a Pilisben, ahol a forrás felé haladva az egykori kerületvezető erdész tiszteletére létesített Bodri Gyula esőházban kényelmesen lehet várakozni.
Ősz a télben, két évszak egy képben. Vajon mennyi az esély arra, hogy egy falevél úgy álljon meg a hóban, mint a cövek? Talán több annál, minthogy én viszem el a következő hétvégén az ötöslottó főnyereményét.
Tizenegy perc, STOP. Ennyi kellett, hogy gyorsabb tempóban megérkezzek a forráshoz. Enyhe emelkedő, kényelmes táv. Gyermekekkel is könnyen teljesíthető és elérhető kirándulóhely. Az emléktábla is hirdeti, hogy az eszperantisták összetartó közösséget alkotnak, hiszen elődeik tevékenységét nem felejtve az előző évtizedben rendezték a környezetet.
A kis völgyben éjjel kemény fagyok is lehetnek. Egy átlagos téli napon a nappali felmelegedés arra elég, hogy a kis menedékházikó tetejére hullott hó olvadásnak induljon, szépen lecsöpögjön, majd estére szép kis jégcsapok keletkezzenek.
Elsőosztályú kényelem a természetben. Persze nincs 220 volt és kondenzációs fűtés, mikrohullámú sütő, valamint LED-es világítás sem. De van csend, magány, pad, sőt tető a fejünk felett, így akár egy éjszakát is könnyen átvészelhetünk a kis faépítményben.
Az ásványvizes palackom az autóban felejtettem, annyira siettem a forráshoz, naivan gondoltam, majd csak csurran-cseppen valami a kútból. Máskor körültekintőbb leszek induláskor…
Út a világosság felé. Gyerekként mindig is érdekelt, hogy vajon mennyire lehet közel menni a Naphoz. Piliscséven csak lépcsősornyi távolságot kell leküzdenünk a cél érdekében 🙂
Eldöntöttem, nyáron visszajövök. Szeretném egy helyben sütött szalonna és kolbász elfogyasztása után friss forrásvízzel enyhíteni a szomjúságom. Hátha arra jár pár eszperantista is, aki nyelvleckét is ad pihenő közben.
Walczer Patrik, e sorok szerzője, újságírói hivatása mellett szenvedélyes természetjáró, aki a kirándulásaira sosem felejti magával vinni a fényképezőgépét. Kedvelt célpontja a Magas-Tátra és természetesen a Dunakanyar. A jól ismert túracélpontok látogatása mellett egyre gyakrabban keres fel rég elfeledett ösvényeket vagy járatlan erdőket. Ha szeretnétek a többi képét is megnézni, keressétek fel és kövessétek be az instagram oldalát
