Az ágyadból nézheted a csillagokat – Kadosa jurtaszállás

Amennyiben  egy nem mindennapi szállást választanátok, próbáljátok ki a Kadosa Jurtát, ahol garantáltan emlékezetes marad a kikapcsolódás.

A jurta különlegességét az osztatlan, nagy légtér, a természettől el nem választó, könnyű épületszerkezete és a kupolán lévő kerek nyílás (tündök) adják, amelyen át éjjel akár a csillagos eget is fürkészhetjük. Barna Zsanettel, a jurtaszállás megálmodójával beszélgettünk.

Kiknek ajánlanád a jurtaszállást és milyen visszajelzések érkeznek a vendégeitektől?

– Pároknak, családoknak és kisebb baráti társaságoknak ajánljuk ezt a kényelmes, a mai komfortérzetnek is megfelelő szálláshelyet, ami azonban mégis felidéz bennünk valamit az őseink idejéből. Legelső vendégeink nevezték úgy, hogy „csodasátor”. Megütötte a fülemet, mert már korábban is hallottam a jurta mágiájáról, hogy azt, aki belép, valami furcsa, ám mégis harmonikus-egyensúlyérzés járja át. Vendégeink is arról számoltak be, hogy a 3 hónapos kisgyermek mindkét éjszakát végigaludta.  Talán ez nem is véletlen, ugyanis a jurta, nem sátor. Bár a csodasátor kifejezés akár már majdnem meg is állná a helyét, nekem legalábbis nagyon tetszik, de a jurta egy otthon. Egy ősi hajlék, ahol az alsó, anyagi világ egyesül a felső, égi világgal, megalkotva ezáltal a tökéletes egységet. Ez a tiszta harmónia járja át a jurtát. Ezt érezhetjük, amikor belépünk.

Hogyan alakítottátok ki a jurta belső terét?
 

– Bár jurtaszállásunk alapvetően a mai komfortnak felel meg, kialakítása során figyelembe vettük az ősi felépítését. Belépve jobb oldalra helyeztük el a konyharészt pl., ami a hagyományosnál is ott jelenik meg, a női oldalon. Célunk pontosan az volt, hogy egy igazi kis otthont teremtsünk vendégeink számára. A telek lejtős elhelyezkedése okán a fürdőszoba a jurta alatt áll, ahova egy belső lépcsőn keresztül juthatunk le magából a jurtából, azonban kültéri bejárata is van. Így ha éppen a kertben tartózkodnak, akkor is kényelmesen megközelíthető a mosdó. 

Kicsit mesélnél a szállás környezetéről?

– Jurtánk közvetlenül az erdő mellett helyezkedik el, a Dunakanyar kis ékszerdobozában, Esztergom-Búbánatvölgyben. Ez tovább erősíti az ember és természet között fennálló kapcsolatot, melyet vendégeink itt teljes mértékben átélhetnek. A környék számos kirándulási, túra vagy akár horgászási lehetőséget is magában rejt, sőt a Pilis és a Visegrádi-hegység csodás tájait is könnyen megközelíthetjük innen. A nyári melegben pedig a szabadtéri strandok vizei nyújtanak hűsítő enyhülést a közeli Palatinus-tó vagy a Duna partján, a Pilismaróti-öbölben

Amennyiben szeretnétek megtapasztalni Ti is ezt a csodálatos élményt, nézzétek meg a még szabadon foglalható időpontjainkat. Szeretettel vár benneteket a Kadosa jurtaszállás.

Kapcsolat:
Cím: 2500, Esztergom, Ökörszem utca 34.
E-mail: kadosajurtaszallo@gmail.com
Telefon: +36 30 434 3226

Nézz körbe a jurtaszálláson az alábbi virtuális túra segítségével

Magazin

Erdőmerülés Esztergom közelében: fedezd fel a Holop-kút környékét – Walczer Patrik képriportja

Elfeledett kis szurdokban csordogál a Holop-kútból kiáramló, néhány méter után csermellyé váló vízfolyás, a helyet méltán nevezhetünk Esztergom egyik felfedezetlen kincsének. A rövid táv ellenére van minden, ami szükséges egy felejthetetlen túrához: meredek kaptató, madárcsicsergés, elgondolkodtató faépítmények, virágok és szúnyoginvázió. „Már megint hova hoztál engem? Nem hiszem el, hogy mindig ilyen helyekre kell mennünk” – […]

Tovább olvasom
Magazin

Szia Uram! Pilis-tető érdekel?

Állítólag meleg lesz ma, akár 32 fok is lehetséges. Ha olyan helyet keresnétek, ahol mindig kellemesen hűvös szél fújdogál és kiváló panorámával rendelkezik, akkor bátran ajánljuk nektek úti célként a Boldog Özséb-kilátót. A képeink közé becsempésztük a 2022 novemberi felvételeinket is, hogy tényleg érezzétek a hideg szelet az arcotokon   A kilátó a Pilis és a […]

Tovább olvasom
Magazin

Ilyen volt a XXIX. Váci Világi Vigalom – Galéria

VIDEÓ FOTÓGALÉRIA VIRTUÁLIS TÚRA

Tovább olvasom