A Vasas-szakadék felfedezése – Walzer Patrik képriportja

Frodó és Samu útját járhatjuk a szentendrei Vasas-szakadékban, ahol mindig figyelnünk kell a hátunk mögé, hisz nem tudhatjuk, hogy a drágaságra vágyó Szmeagol mikor ugrik a nyakunkba a meredek sziklafalról. Ha az Anna-völgyi-vízesésnél járunk, ne hagyjuk ki ezt a filmes helyszínnek is beillő látványosságot!

Szeretek mindig egy kicsit elvonatkoztatni a valóságtól és belelátni többet, valami misztikusat az adott kirándulóhelyre. Olykor egy filmes gondolat ugrik be, például nemrég egy üregi nyúl szaladt át előttem a Pilis lábánál, mire rögtön a Blöff című film híres jelenetére gondoltam. Természetesen a Visegrádi-hegység is kellően beindítja a fantáziát, feltéve, ha elég kreatívak vagyunk. Tekinthetünk rá Tolkien világaként is, van itt minden, mit a Gyűrűk ura szerzője Középföldére megálmodott.

 

Úton a szakadék felé

A Dömörkapui úti elágazásnál parkoltunk le, majd a zöld jelzésen indultunk el a Vasas-szakadék felé. Az interneten számos fotó látható a vad zuhatagról, ám ottjártunkkor olyan szelíd volt, mint a ma született bárány, szépen csendben, senkit sem zavarva csordogált és bukott alá a víz a köveken.

Leveleken csillant meg a fény

Ahogy emelkedik a terep, úgy válik egyre hangulatosabbá az egyébként igen sűrű erdő. Néhol azért átszűrődik némi fény a falevelek között, lelkes fotósok azért hosszú időket el tudnak játszani ott a napsugarakkal.

Lila virágok szegélyezték az utat

Beszélgetés közben feltűnt, hogy az ösvényt néhol virágos növények is szegélyezik. Lila, sárga, fehér szirmok tömkelege tárult elénk. Növényhatározó könyv, netán applikáció kötelező kellék, persze, ha érdekel, hogy mi mindennel találkozunk a kirándulásunkon.

Meredek sziklafalak, ez már a szakadék

Útközben a sárga jelzés is becsatlakozik, így az „egyesített” út vezet fel a Cseresznyés-hegy oldalán lévő látványossághoz. Sose becsüld le a természetet, ereje csodákra képes. A Vasas-szakadékhoz érve már nagyon vártuk, hogy beléphessünk a sziklák közé, a kánikulához képest pár fokkal hűvösebb volt a kőfalak között.

Egyre szűkebb, és szűkebb a lyuk…

Egyszer extrém túrán jártam a Pál-völgyi-barlangban, tizenévesen félelmetes volt síri csöndben, sötétben, fejlámpák fénye mellett előrehaladni a szűk járatokon keresztül. No itt azért tágasabb a tér és néha madarak csicsergése is leszűrődött a szakadékba.

Mélységek és szédítő magasságok

Először lentről jártuk végig a terepet, majd kívülről, fentről is lenéztünk a mélységbe. Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt ijesztő a szintkülönbség, csak óvatosan, a fákba kapaszkodva mertem lepillantani. Nincs szükség serkentőre, az adrenalinszint pillanatok alatt magasba szökött.

A szakadék is egyszer véget ér

Jó tizenöt-húsz percet időztünk a szakadékban, mire eljutottunk a végére. Visszafordulva is lenyűgözött minket a képződmény. Társaimmal felidéztük, ez a közeg beleillene a Gyűrűk ura második részébe, mikor az alvó Frodóra és Samura rátámad a sziklákról leskelődő Szmeagol. Mi óvatosak voltunk: nem hoztunk ékszert, ami bármilyen alattomos, settenkedő jószágot odavonzott volna.

Pókhálók bizonyítják, van élet a sziklák között

Itt-ott vastag moharéteg borítja a kőfeületeket, nem teljesen elhagyatott ez a vidék. Ha közelebbről szemléljük, igen gazdag vegetációval találkozunk. Apró bogarak, sőt számos pók is lakik a szakadékban, sűrűn szőtt hálókkal teszik otthonosabbá környezetüket.

A dombtetőn élő virágok élvezik a nyarat

Túránk végén felmentünk a képződmény mögötti dombtetőre, avagy a Cseresznyés-hegyre. Kisebb kaptató következett, egészen addig mentünk, míg látni véltük az ösvény nyomait. Homlokunk gyöngyözött, a verejtékcseppek csak úgy eláztatták ruházatunkat. Cserébe ismét láthattunk szép virágokat, melyek magasra nőttek, hogy a fák árnyékában is kellő fényhez jussanak.

 

Gyönyörű kilátás nyílik a Visegrádi-hegységre

Nem bírtuk tovább a csúcstámadást, leültünk, pihennünk kellett. Jöhetett kis földrajz óra, próbáltuk beazonosítani, hogy melyik csúcsokat láthatjuk és talán még nagyon halkan hallani véltük a Dömörkapunál lezúduló víz hangját is. Vagy csak képzelődtünk… Bár nem volt túl hosszú túra, a nyári melegben két strandolás között ennyi belefér.

Walczer Patrik, e sorok szerzője, újságírói hivatása mellett szenvedélyes természetjáró, aki a kirándulásaira sosem felejti magával vinni a fényképezőgépét. Kedvelt célpontja a Magas-Tátra és természetesen a Dunakanyar. A jól ismert túracélpontok látogatása mellett egyre gyakrabban keres fel rég elfeledett ösvényeket vagy járatlan erdőket. Ha szeretnétek a többi képét is megnézni, keressétek fel és kövessétek be az instagram oldalát

https://www.instagram.com/walczerphoto/

Magazin

Erdőmerülés Esztergom közelében: fedezd fel a Holop-kút környékét – Walczer Patrik képriportja

Elfeledett kis szurdokban csordogál a Holop-kútból kiáramló, néhány méter után csermellyé váló vízfolyás, a helyet méltán nevezhetünk Esztergom egyik felfedezetlen kincsének. A rövid táv ellenére van minden, ami szükséges egy felejthetetlen túrához: meredek kaptató, madárcsicsergés, elgondolkodtató faépítmények, virágok és szúnyoginvázió. „Már megint hova hoztál engem? Nem hiszem el, hogy mindig ilyen helyekre kell mennünk” – […]

Tovább olvasom
Magazin

Az ágyadból nézheted a csillagokat – Kadosa jurtaszállás

Amennyiben  egy nem mindennapi szállást választanátok, próbáljátok ki a Kadosa Jurtát, ahol garantáltan emlékezetes marad a kikapcsolódás. A jurta különlegességét az osztatlan, nagy légtér, a természettől el nem választó, könnyű épületszerkezete és a kupolán lévő kerek nyílás (tündök) adják, amelyen át éjjel akár a csillagos eget is fürkészhetjük. Barna Zsanettel, a jurtaszállás megálmodójával beszélgettünk. Kiknek […]

Tovább olvasom
Magazin

Szia Uram! Pilis-tető érdekel?

Állítólag meleg lesz ma, akár 32 fok is lehetséges. Ha olyan helyet keresnétek, ahol mindig kellemesen hűvös szél fújdogál és kiváló panorámával rendelkezik, akkor bátran ajánljuk nektek úti célként a Boldog Özséb-kilátót. A képeink közé becsempésztük a 2022 novemberi felvételeinket is, hogy tényleg érezzétek a hideg szelet az arcotokon   A kilátó a Pilis és a […]

Tovább olvasom