Barion Pixel

Ilyen volt a XII. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál

Minden évben nyár végén kerül megrendezésre ez a szentendrei fesztivál, amely művészeti és egyben gasztronómiai programokat is kínál. Idén 17. alkalommal tárult fel előttünk a város igazi arca.

Képző- és iparművészeti kiállítások, különleges vásárok és műhelyek várták a látogatókat, emellett tematikus sétákat is tehettünk vagy részt vehettünk a szabadtéri koncerteken vagy színházi előadásokon. A felnőtteket filmvetítések, míg a kicsiket gyermek játszószigetek várták. A rendezvény ideje alatt a város lakosai közel 20 házat nyitottak meg az érdeklődők előtt.

Az ott lakók vendégül is látták az érkezőket, ezáltal betekintést nyerhettünk a hétköznapokba, az életükbe. Az eseményen számtalan zenei koncert is meghallgatható volt, amelyek a kisebb vagy éppen nagyobb színpadokon kerültek megrendezésre. A zenei felhozatal igen színes, így minden korosztály megtalálta a megfelelő kikapcsolódási formát.

Galéria