Izzasztó bakancsos túra a Börzsönyben

Sose becsüld le a hegyet! – akár ez is lehetne a jelmondata annak a körtúrának, ami természetesen érinti a Dunakanyar egyik legkülönlegesebb helyét, a zebegényi Remete-barlangot is. Túrabakancs erősen ajánlott, főleg akkor, ha a „sárga kereszt” jelzésen akarunk feljutni a csodás panorámával bíró helyhez.

A kirándulás napja egy átlagos szombatnak ígérkezett: kicsit borús reggelre ébredtünk és bár délutánra jó időt mondtak az időjósok, csak kabátban mertünk útnak indulni. Épphogy elértük a szobi kompot – meglepett, hogy a 8:50-es járaton is teltház volt – szinte néhány perc múlva ki is kötöttünk a túlparton.

Búcsút intettünk a jegyszedőnek, majd a 12-esen gurultunk végig Zebegényig, ahol túratársam némileg meglepődött. Az országút mentén található feszületnél imára kulcsolt kézzel fohászkodott egy idős asszony, aki minden bizonnyal friss virágot is vitt a kereszthez. Ritka, de még vannak olyanok, akik annyira fontosnak tartják a hitüket, hogy a helytörténet szempontjából fontos helyszíneken is elmondanak egy Miatyánkot.

Nagyjából negyed tíz felé parkoltunk le a zebegényi templomnál: ezek szerint még korán volt, mert rajtunk kívül csak egy kocsi állt az út mellett és csak néhány helyi sétálgatott a főtéren. Elindítottunk a Mapy.cz nevű túraalkalmazást, benyomtuk a követést – amerre megyünk, úgy zöld csíkot húztunk a térképen – majd a „sárga kereszt” jelzésen indultunk el a hegy felé.

Az utolsó házakat is elhagyva szépen lassan emelkedni kezdett a terep, előbb a kabát, majd a pulcsi is lekerült. Az út egyre szűkült és közben feltűnt a Duna, majd a túlpart és a Maróti-hegyek is szépen láthatóvá váltak. Az első kilátópontnál egy kis szaletli várja a kalandorokat, sőt a szikláról szépen belátni a környéket. Egy kedves túratárs még a grillezési lehetőségekről is gondoskodott, a tűzrakóhelyre egy rácsot is ráhelyezett, így aki arra jár, vigyen magával némi szalonnát vagy más finomságot.

Időközben feltűnt, hogy a fehér-lila keltikék mellett rengeteg tavaszi hérics borítja a hegy Duna felőli oldalát. 

A sárga virágok egy kis színt vittek a még csak ébredező természetbe, a szélben játszi könnyedséggel hullámzó szirmok és a fák rügyei jelezték: végre magunk mögött hagytuk a telet.

Ennél a pihenőhelynél egy kicsit elgondolkodtam. A térkép bár cikk-cakkosnak jelezte az utat (ebből mindig sejtem, hogy kemény túra vár ránk), ezidáig könnyen vettük az akadályokat. Vajon hol szoktak megsérülni a kirándulók? Úgy tíz-tizenöt perccel később választ is kaptam a kérdésemre: a domboldal meredekebb lett, az ösvény beszűkült, sőt volt olyan szakasz, ahol még bakancsban is nehezen haladtunk végig, a poros talajon megcsúszott sportcipők nyomait fedeztük fel. Na igen, megfelelő lábbeli nélkül nincs helye a kirándulóknak az erdőben

Kemény kis kaptató következett, ahol szaporábbá vált a légzésünk és pulzusunk is felgyorsult, de végül feljutottunk a Dobozi-oromhoz. Itt megmentőként várt ránk egy kidőlt fatörzs, áldásnak bizonyult a héricstenger közepében pihenni.

Némi frissítőt követően el is értünk a Remete-barlanghoz vezető elágazáshoz és valójában itt jött az igazi meglepetés. Gyerekkorom óta fel akartam fedezni a helyet és mindig is úgy képzeltem el, hogy lankás, könnyen járható út visz oda. Nos, az álomvilágomból hamar kizökkentem, fától fáig ereszkedtem a poros, csúszós úton. Hiába néztem a Mapy-t, egyes szakaszokon nem is láttam a nyomvonalat és bizony néhány obszcén kifejezés is elhagyta a számat. Társam bakancsa jobban csúszott, ő óvatosabb volt, az én bejáratott és sokat látott lábbelim ezúttal sem hagyott cserben. Nagy megkönnyebbülést váltott ki, mikor elértünk a barlanghoz, igaz az utolsó 50-60 méteren lefelé kellett mászni a szikláknál.

Az első tapasztalat, hogy érdemes 9 óra körül elindulni a barlanghoz, ugyanis 10 óra után hatalmas tömegre kell ott számítani. Bár aznap mi volt az elsők, utánunk 10-15 perccel újabb és újabb csoportok érkeztek. 

Eközben megerősödött a szél is, egyre borúsabb fellegek jöttek, így elindultunk visszafelé. A sárga sáv egyszer csak balra kanyarodott, mi pedig gyorsabb tempóra kapcsoltunk. Ezt az utat kevesebben választották, ebből arra következtettünk, hogy a kilátóhoz és a barlanghoz inkább Nagymaros felől mennek fel a kirándulók. Mi azért rövidítettünk, mert egyrészt el szerettük volna érni a kompot, másrészt eleredt az eső. Az utolsó képkockákat már a település egyik hangulatos kis utcáján lőttük és végül már ott álltunk a kocsi mellett. Beültünk és csak annyit mondtunk: „hát ez kemény volt, de megérte.” Sajgó lábakkal, de szép élményekkel indultunk haza és azóta is bátran ajánljuk másoknak a Remete-barlangot.

Szöveg és fotók: Walczer Patrik

Őszi séta “Esztergom hegyén”

A Vaskapuból nyíló csodálatos panoráma, az őszi erdő aranyvörös csendje, az avarban megbúvó titokzatos parány-világ és az idővel dacoló fakeresztek, melyek a lemenő nap fényében fürdenek: Mind-mind jel nekünk, amelyek szelíden figyelmeztetnek a minket körbevevő egyszerű szépségre, mulandóságra és örökkévalóságra. A Visegrádi-hegység legnyugatibb tagja az Esztergom fölött magasodó Vaskapu-hegy, amely méltán népszerű turista célpont, hiszen […]

Bővebben

Hova mész? Búbánatba!

Amikor egy esztergomi ezt válaszolja az úticélját firtató kérdésre egyáltalán nem szomorkodni indul, sokkal inkább kikapcsolódni és feltöltődni a természetben. Búbánatvölgy ugyanis Esztergom északi városrészének belterülete, egy csodás üdülőtelep négy szép tóval és erdei utakkal. Igaz a festői szépségű völgy elnevezése valóban egy tragédiát rejt. A monda szerint az Esztergom és Pilismarót közötti területen egy […]

Bővebben

Kísérteties hajóroncsok Pilismaróton

Félelmetes nyikorgást nem hallottunk, de a pilismaróti hajótemetőnél mindig találunk valami újabb és újabb felfedezni valót. A természet az aktuális évszak szerint más-más arcát mutatja, az pedig a vízállástól függ, hogy éppen mit látunk a hajóroncsokból. Az öböl partját már az őszi színekbe öltözött fák keretezik, a parton állva olyan érzésünk van a ködös tájat […]

Bővebben
X