A Vaskapuból nyíló csodálatos panoráma, az őszi erdő aranyvörös csendje, az avarban megbúvó titokzatos parány-világ és az idővel dacoló fakeresztek, melyek a lemenő nap fényében fürdenek: Mind-mind jel nekünk, amelyek szelíden figyelmeztetnek a minket körbevevő egyszerű szépségre, mulandóságra és örökkévalóságra.
A Visegrádi-hegység legnyugatibb tagja az Esztergom fölött magasodó Vaskapu-hegy, amely méltán népszerű turista célpont, hiszen a csúcsról nemcsak a Dunakanyar jelentős része, a Garam-torkolat, de tiszta időben a Gerecse és a Börzsöny vonulatai is szépen látszódnak. A hegy tetején található menedékház autóval is könnyen megközelíthető és az innen elénk táruló panorámát akár egy finom ital vagy étel kíséretében is élvezhetjük, mert a menedékházban szállás és étterem is működik.
Mi azonban most mégis inkább a bakancsos túrát javasoljuk, mert az őszi erdő számtalan látnivalót rejt az erre kirándulóknak. Ha a Babits Mihály úton indulunk el a városból, akkor csakhamar meglátjuk a zöld sáv turista jelzést, amit végig követve eljuthatunk a Vaskapu-hegy tetejére.
Utunk során hamar elérkezünk az egyik látványossághoz, amit Hármas-sziklának hívnak, de ha jobban megnézzük mindjárt négyet is látunk belőle. Ha pedig nagyon figyelmesen körbejárjuk nem csak szép zuzmókat és mohákat találhatunk a köveken, de az egyik repedésben még geoládát is gondosan eldugva. Mi se bolygassuk, hagyjuk had okozzon másnak is örömet a megtalálása. Innen nem messze van a Sípoló-hegy is, amin egy sáncművet építettek az Esztergomot ostromló keresztény seregek 1595-ben. Ennek a maradványai részben még ma is felfedezhetőek, habár az itt növő bokrok miatt nehezen megközelíthető.
Ahogy tovább megyünk a zöld jelet követve –melyhez idő közben egy piros sáv is társul- egy eldugott fakeresztet találunk, amelynek a körülötte növő fák alkotnak erdei kápolnát. A kereszten korpusz függ, amit ma pléh-Krisztusként ismerünk, ennek történetét az Esztergom és vidéke újságban is megírták. Eszerint a keresztet Hofbauer Mátyás molnármester állította még 1785-ben, amire fémlemezből készült Krisztus-testet függesztett. A nép egyébként „bőgős”-keresztnek is hívta a pléh-Krisztust, ami valószínűleg onnan eredt, hogy erős szélben a vaslemez brummogó, bőgő hangot adott ki.
Ha pedig látványosságot keresünk ne feledkezzünk el arról a gyönyörűséges, de olykor láthatatlan világról, amit csak kellő alázattal lehet felfedezni. Igen, hisz mindez nem látható, hacsak meg nem állunk és le nem hajolunk. Makkok, gombák, mohás ágak és zuzmók: olyan káprázatos világ ez, amit ugyanúgy észre kell vennünk, mint a panorámát, ami a hegy tetején vár minket.
Utunk végéhez közeledve erősen emelkedik az ösvény, amely egy kis ügyességet is igényel, hiszen a felázott, sáros föld igencsak csúszós ilyenkor késő ősszel. Szerencsére az ösvény mentén nővő fák és bokrok bármikor készen állnak arra, hogy megkapaszkodhassunk bennük. Ha pedig egy kicsit is pihenni vágynánk, akkor álljunk meg pár percre, az itt található Magyarok Nagyasszony-szobornál. Hogy az áldástól melyet e szobor igyekszik ránk szórni vagy a lebukó nap utolsó sugaraitól, de egészen biztosan szebb színben fogjuk látni a világot.
Az alkony, mely vörös fényben füröszti a tájat, szavakba nem önthető érzéseket kelt bennünk. S míg én ezek megfogalmazásával küszködöm, inkább Babits Mihálynak –Esztergom híres költőjének- sorait idézném:
TÁJKÉP
A vérvörös nap ködbe sűlyed messze
szél borzogatja az útpart gyepét
csodásan súg-búg a kalászok ezre
s hirtelen összébb veri telt fejét.
Szántó barnítja távolabb a zöldet,
pilledt jószága már alig kocog:
a fény elhagyja lassankint a földet
s az üres égbe visszapárolog.
Az égen vérrelöntött felhő nyúlik
és rajta ül a vihar angyala:
hangolja rozsdás kürtjét…
Képek: Milotai Richárd/Kalandos Dunakanyar
