Hova mész? Búbánatba!

Amikor egy esztergomi ezt válaszolja az úticélját firtató kérdésre egyáltalán nem szomorkodni indul, sokkal inkább kikapcsolódni és feltöltődni a természetben. Búbánatvölgy ugyanis Esztergom északi városrészének belterülete, egy csodás üdülőtelep négy szép tóval és erdei utakkal. Igaz a festői szépségű völgy elnevezése valóban egy tragédiát rejt.

A monda szerint az Esztergom és Pilismarót közötti területen egy menekülő magyar szekértábor tartózkodott, amikor a török sereg megrohamozta a vidéket. A szekereket a tábor köré állították, a gyermekeket és az asszonyokat a kör belsejébe terelve próbálták védelmezni. Az óriási túlerő azonban győzedelmeskedett az elkeseredett és utolsó leheletéig küzdő csapaton, a férfiakat megölték, az asszonyokat és a gyermekeket rabként elhurcolták. Azóta viseli a környék a Búbánatvölgy nevet.

A mészárlás szomorú emlékét ma már csak a városrész neve őrzi. A terület békességet és nyugalmat áraszt magából. Az itt található mesterséges tavakat a helyi, Vasas Horgász Egyesület széleskörű társadalmi összefogással építette az addig nádas, mocsaras területen. Az első tó ünnepélyes felavatása 1973-ban volt. A patak Duna torkolatától a tavak sorrendben: Ivadéknevelő-tó, Mini-tó, Fürdő-tó és Kerek-tó.

Horgásztóként kizárólag a Kerek-tó üzemel. A 400 méter hosszú tó jellemző halfajai: ponty, csuka, amur, süllő, dévérkeszeg, küsz, de fogható fekete sügér, compó, kárász, törpeharcsa, balin, és harcsa is. A tó idilli környezetben biztosít kikapcsolódási lehetőséget horgászoknak és turistáknak egyaránt. Hamarosan pedig elkészül a Kerektavi Természetház is, ahol kiállítások és rendezvények várják majd a vendégeket. Az új, multifunkcionális természetházban oktatótermek, öltözők, mosdók és melegételes büfé is lesz.

A Fürdő-tó partján egy szép modern játszótér várja a családokat. Az igényes játékok garantáltan lekötik a kicsik figyelmét, a szülők pedig közben a csodás természetben gyönyörködhetnek. A játék után érdemes körbe barangolni a tavak és a patak környéket, hiszen szép erdei ösvényeket, és romantikus kis fa hidat is találhatunk.

Komolyabb túrázóknak is jó kiindulópont lehet Búbánatvölgy. A Visegrádi-hegység Esztergom és Pilismarót között meredeken szakad le a Duna felé, a Hideglelős-kereszttől és a Sas-hegyről páratlan panoráma nyílik a folyóra. A kirándulástippek.hu oldalán például egy közepes nehézségű körtúrát ajánlanak végig jól jelzett turistautakon, ösvényeken, egy darabig aszfaltúton, ill. országúton.

MEGKÖZELÍTÉS