Fölénk tornyosuló sziklafalak, lélegzetelállító panoráma és kőbe zárt őskori maradványok. Varázslatos időutazásban lehet része annak, aki a „gerecsei vörös márvány” nyomába ered.
A Gerecse a bányáiról és barlangjairól ismert dachsteini mészkőhegység. A 400-600 m magas rögök a triász és a jura időszakban keletkeztek mintegy 200-150 millió éve. A kövekben őstengeri óriás egysejtűek, a jura időszaki vörös mészkőben lábasfejű ammoniták mészhéjai láthatók.
Az itteni mészkövet évszázadok óta termelték ki, melyet „gerecsei vörös márvány” néven ismerünk. Azonban az elnevezés megtévesztő, mivel nem márványról, hanem ősmaradványokban gazdag mészkőről van szó, amelynek jellegzetes, vöröses színe a benne található vasoxid és hematit tartalomnak köszönhető.
A „gerecsei vörös márványt” már a római időkben is nagy becsben tartották, mint a méltóságot és jólétet szimbolizáló jelképet. A középkorban és a reneszánsz idején is ugyanilyen nagy népszerűségnek örvendett, főként királyi megrendelésre készültek belőle az épületek díszítőelemei, járólapjai és művészi alkotásai. Az 1800-as évek második felében a főváros hatalmas középületeinek, mint például a Magyar Tudományos Akadémia székháza, Operaház és az Országház díszítésére használták.
A kőfejtő közelében található a Pusztamarót, ahol Kovács György szobrászművész alkotása állít emléket egy tragikus eseménynek. Az elvesztett mohácsi csata és Buda elestét követően a megmaradt magyar fősereg és az ország déli részéből menekülők a természet által jól védett völgyben lévő településen szálltak szembe a török hordával. Az ide menekült 20-25 ezer ember szekereit kör alakba rendezve hevenyészett védelmi vonalat alkotott, amit vizesárkokkal vett körül. A török sereg, miután felfedezte a tábort, Budáról hozatott ágyúk segítségével ostrom alá vette azt, majd három napon át tartó öldöklő küzdelem után törte meg a magyarok ellenállását.
A Pisznicén és környékén számos fokozottan védett madárfaj él, melyek közül külön említést érdemel a Gerecse oldalában fészket rakó vándorsólyom. Növényvilágát tekintve legértékesebb növénye a jégkori reliktum magyarföldi husáng, amely az országban mindössze néhány helyen található.
A kőfejtő déli oldalában található a Pisznice barlang, amelynek összhosszúsága 560 méter, így ez a barlang a hegység egyik legnagyobb üregrendszere. Jellegzetessége, hogy a járatok közel vízszintesen egymás mellett, illetve egymás alatt párhuzamosan futnak. Az itt élő denevérek fajgazdagsága, a fokozottan védett, ritka fajok előfordulása miatt a barlang kiemelkedő természeti értéket képvisel.
A Nagy-Pisznice hegy fokozottan védett természeti területe csak vezetővel látogatható! Költési időszakban az itt fészkelő vándorsólyom párnak éjjel-nappal őrszolgálat vigyázza a nyugalmát. Jó hír azonban, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai rendszeresen szerveznek túrát a kőfejtőbe, amelyről a nemzeti park weboldalán értesülhettek.
